Tízes Lista

10 hihetetlen gaming rekord

2018. június 02. - Tízes Lista

gaming.jpg

A világban rengeteg módot találhattok arra, hogy kikapcsolódjatok. Elkezdhettek sportolni és aktív pihenéssel gyűrhetitek le a hét fáradalmait, vagy akár elmehettek a haverokkal, vagy a párotokkal szórakozni. De sokan vannak, akik egy kemény melós hét után csak be akarnak ülni a TVjük, a számítógépük, vagy épp a konzoluk elé és bele akarnak merülni a kedvenc világukba. Annyi módon ki lehet kapcsolódni, hogy az hihetetlen.

Viszont vannak olyan emberek is, akik egy kicsit komolyabban gondolnak a videojátékokra, mint szimpla szórakozás.

Ha inkább meghallgatnád videó formájában:

10 – Leghosszabb WOW maraton

Megvan az a vicc, amikor Pistike anyja reggel 7-kor benéz a gyerek szobájába és ébren találja? Pistike, hát te hogyhogy ilyen korán már fent vagy? Úgy anya, hogy le se feküdtem.

Azért valljuk be, ha nagyon beleélitek magatokat egy játékba nagyon könnyen el tudnak repülni azok a percek és simán lehet, hogy az 1 óra játék alatt eltelik úgy 5.

De van, aki felett nem csak úgy véletlen rohannak el az órák, hanem direkt időre nyomja a játékokat, mint például Hecaterina.

A Kinumi Cati művésznevű spanyol énekesnő imádja a japán kultúrát és a játékokat, úgyhogy ezzel kapcsolatban támadt is egy zseniális ötlete. Beállítja a leghosszabb World of Warcraft maraton rekordját, hogy a fiatalokkal megismertesse magát és a zenéjét.

31 órán és 29 percen át nyúzta a játékot, mire feladta, de sikerült a terve, ezzel az idővel övé lett a rekord. Az már más kérdés, hogy tényleg szerzett-e új rajongókat ezzel a zenéjéhez.

9 – Legfiatalabb profi játékos

Ti hány évesen játszottatok először valamilyen videojátékkal? A mobiljátékok nem érnek. Őszintén szólva én nem emlékszek rá, de nagyjából olyan 8 lehettem amikor először leültem a gép elé.

Persze van, aki ekkorra már profi gamerré válik. Ismerjétek meg Victor De Leont, aki a világ legfiatalabb profi videojátékosa.

Victor, vagy más néven Lil Poison állítólag már 2 évesen nyomta az NBA-t Dreamcaston és az első játékversenyére, egy HALO rendezvényen 4 évesen jelentkezett be. Egy évre rá már a Major League Gaming résztvevőit verte el különböző játékokban, amire azért a szervezők is felfigyeltek.

7 éves korában le is szerződtették, így ő lett a világ legfiatalabb profi gamere.

8 – Legidősebb videojáték rekorder

És akkor a másik véglet, ha már a legfiatalabb játékos előjött beszéljünk egy kicsit a tapasztaltabbakról is. Ugyanis John S. Bates a világ legidősebb világrekorder gamere.

John 2008-ban kezdte el felvenni, ahogy Wii Bowlingban tökéletes, 300 pontos játékokat tol. Hogy miért? Ő szeretett volna lenni a világ legtöbb tökéletes meccsének büszke tulaja. 2012-re, amikor már az úr megütötte a 85-öt sikerült 14000 ilyen játékot levideóznia. Hogy ez mire volt elég? Egy rekordra és egy bekezdésre a Guinness Rekordok könyvében tuti.

Viszont John nem állt meg csak azért, mert elérte a célját, nem akart esélyt se adni a következő generációnak. A következő 3 évben újabb 6000 tökéletes játékot sikerült hozzáadnia a rekordjához, így április végére már 20000-re növelte az elérendő számot.

Idén márciusban írt a Guinness Rekordok facebook oldalára, hogy van még anyaga további 500 játékról, azt is csapják már hozzá a rekordhoz.

Képtelen leállni az öreg.

7 – Legtöbb eszközzel kijátszott Dark Souls

A Dark Souls alapvetően nem egy könnyű játék, de végül is ez volt az alapvető cél a fejlesztésnél. Legyen nehéz, az emberek szenvedjenek meg a sikerért, vagy törjenek össze teljesen idegileg.

Persze vannak olyan őrültek, akiknek az alap kihívás nem elég és csavarni akarnak egyet a dolgon. Mondjuk volt a srác, aki a BloodBorne-t egy Guitar Hero kontrollerrel vitte ki.

De mindig vannak egyel elvetemültebb emberek.

2016 márciusában egy gamer nekiállt a Dark Soulsnak egy Rock Band gitárral, egy Rock Band dobkészlettel, egy Rockband zongorával, egy Donkey Kong bongóval és egyéb kontrollerek választékával.

Benjamin Gwin összesen 9 különböző eszközzel ment végig a játékon, ami természetesen rekordot ért.

De itt még nem áll meg, még tovább akar lépni és legközelebb olyan híresen videójátékokra használt eszközöket is be akar vetni, mint egy pár banán.

6 – Leghosszabb Mario Kart maraton

Vissza a maratonokhoz, mert napokig egy helyben ülni és gombokat nyomkodni jó móka. Pláne, hogy ha a Mario Karttal játszunk. Mert mi is lenne jobb, mint hosszú idő alatt szépen lassan meggyilkolni a baráti kötelékeket.

4 ausztrál srác: Harry Twyford, Josh Alexander, Matt Smith és James Hickman erre szánta el magát és 2014-ben be is állították a leghosszabb Mario Kart maraton rekordját potom 35 órával és 45 perccel.

A történethez hozzátartozik, hogy nem csak úgy a saját szórakoztatásuk miatt vetemedtek erre, hanem jótékony céljaik voltak. A Peter’s Project nevű jótékonysági esemény lényege az volt, hogy a helyi kisvárosban összehozzanak elegendő pénzt egy Rákközpont létrehozására. A srácok pedig ebbe segítettek be a maratonnal.

Az összes támogatás, amit a játék közben gyűjtöttek a projekt bankszámlájára ment.

Szerintem ez nagyon szép gesztus volt tőlük, még akkor is, ha valószínűleg nem sikerült milliókat gyűjteniük.

5 – Legnagyobb videojáték gyűjtemény

Hiába van tele a Steam könyvtáratok minden hülyeséggel, ami épp ingyenes vagy akciós volt, azért van, amivel nem vehetitek fel a versenyt. De csak úgy kíváncsiságból hány játékotok van összesen? Számoljátok bele a Steames, vagy ha van a lemezes játékokat is, nézzük ki nyer.

De, ha jól sejtem nincs több, mint 10.607 játékotok, ami a világ legnagyobb hivatalos gyűjteménye. Michael Thomasson a rekord büszke tulajdonosa, bár igaz, hogy már nincsenek meg neki a játékok. 2014-ben 750.000 dollárért adott túl rajta, de előtte azért odahívatta a Guinness rekordosokat, hogy vegyék be a könyvbe. Ez amúgy durván 204 millió forint.

Biztos, hogy nem 0 játékkal vette meg ezt a gyűjteményt az új tulaj, de ő valamiért nem szólt a Guinness Rekordokért felelő embereknek, úgy néz ki őt nem érdekli ez a része.

4 – Legtöbbet eladott játék

Mit tippeltek, mi lehet az a játék, amit mindenki akar? Amit úgy visznek az emberek, mint a cukrot? És persze ezzel el is hódította a világ legtöbbet eladott játékának a rekordját.

Gondolhatnátok persze a GTA V-re, ami a mai napig toplistás a játékeladási listákon mégis csak a 4. helyet foglalja el az örökranglistán a maga 80 millió eladott példányával. Olyan címek vannak még itt a top10-ben, mint a Skyrim 30 millióval, a Pokémon Red, Green és Blue együtt majdnem 31 és fél millióval, de a GTA elé befutott a dobogóra a Wii Sports és a Minecraft 83 és 122 millióval.

Viszont tudom, hogy nem erre vagytok kíváncsiak, hanem a lista királyára. A legtöbbet eladott játék nem más, mint a Tetris. Gondolom annyira nem lep meg titeket, mivel rengeteg platformon lehetett vele játszani az idők során, de durva belegondolni, hogy ez a világi egyszerű játék tarolt a legnagyobbat.

De ezt úgy értsétek, hogy a közelébe se került egyik játék se, mert a Minecraft 122 milliójáhóz képest Tetrisből potom 495 millió példányt adtak el.

A Minecraftnak van még hova fejlődnie, ha be akarja érni a Tetris sikerét.

3 – Leghosszabb Football Manager karrier

Megvan a Football Manager? Tudjátok a játék, amiben nem kontrollerrel irányítjátok a kedvenc csapatotokat, hanem inkább a menedzseri feladatokat látjátok el. Taktikát alakítotok ki, játékosokat igazoltok, stb.

Higgyetek nekem, nagyon durván rá lehet pörögni 1-1 karrierre. De azért jóból is megárt a sok.

Darren Bland nem igazán érezte így és beleölt egy pár órát a játék 2010-es kiadásába. Egész konkrétan 2013-ban indított el egy mentést, amiben a Fiorentinát akarta csúcsra juttatni és ez egész jól sikerült is neki, mert a lejátszott 154 szezonból 151-szer be is húzta az olasz első osztályt.

Azért 154 szezont lenyomni nem kevés időbe telik, csak, hogy értelmezhető számokba is átültessük ezt 173 nap, 16 óra és 51 perc játékidőt emésztett fel ez a karrier.

Ez persze rekordot ért, ennyire sokáig egy mentést azért kevesen visznek el és még kevesebben őrzik meg a józan eszüket.

A poén az egészben, hogy nem magától unt rá, hanem véletlen ráöntött valamit a laptopjára, ami így tropára ment.

Lehet igazából, hogy már a laptopja nem bírta a monotonitást és inkább öngyilkos lett.

2 – Legtöbb gól egy FIFA meccs alatt

Persze befért a listára a FIFA is, méghozzá nem is akárhogy. Gondolom ti se elégedtek meg soha Fifázás közben egy jó kis 1-0-s győzelemmel, ha már lehet porig akarjátok alázni az ellenfeleteket. Csak ahhoz azért nekik is lesz 1-2 szavuk.

Viszont van egy gamer a világon, aki mindenképp a világ legtöbb gólját akarta rúgni egy meccsen és szólt is a Guinness rekordos srácoknak, hogy jegyezzék fel az eseményt.

Patrick Hadler 19 évesen döntötte meg az előző rekordot a Fifa World Cup 2014-el, amiben 321 gólt vágott az ellenfélnek.

Mondjuk az is igaz, hogy direkt könnyű ellenfélt választott a meccsre és egy kicsit a beállításokon is variált, de a rekord az rekord.

1 – Leghosszabb Minecraft maraton

És akkor így végül hoztam nektek egy újabb maratoni játékot amit nem mással toltak le, mint a Minecrafttal. Fogadjunk, hogy már vártátok, hogy legyen valami rendes Minecraftos téma mi?

Joseph Kelly 2015 októberében állította be a rekordot 35 órával, 35 perccel és 35 másodperccel, amivel egy időre tuti ott marad a Guinness rekordok könyvében. Amúgy csak én érzem úgy, hogy szereti a 35-ös számot?

Szerintetek mit építhetett ennyi ideig? Gondolom nem csak egy kis kunyhót húzott fel magának, ha már ennyire nekiült a játéknak.

Csak úgy, mint a Mario Kartos srácok, Joseph se csak úgy magának játszott, hanem egy jótékonysági gyűjtést is szervezett egyúttal a rákkutatás támogatására. 1800 fontot sikerült összegyűjtenie, ami nagyjából 630.000 Ft-nak felel meg.

Nem egy vagyon a rákkutatás költségeit nézve, de minden segítség számít és ez egy nagyon szép gesztus volt részéről.

A bejegyzés trackback címe:

https://tizeslista.blog.hu/api/trackback/id/tr1113995804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása