Tízes Lista

Milyen lenne az élet, ha tényleg lapos lenne a Föld?

2018. május 22. - Tízes Lista

maxresdefault_4.jpg

A lapos föld elmélete vírusként terjedt és szedte áldozatait az elmúlt években. A közösségi média térnyerése nem csak a világ tudásának, komoly és fontos híreinek vagy mondjuk cégeknek segített könnyebben elérni az embereket hanem sajnos az álhíreknek és átveréseknek is jó nagy lökést adott. Az egyik legrosszabb, a lapos föld teória még csak nem is tudatos átverés hanem az elméletben hívők szerint teljesen komoly dolog, ami azt hiszem még szomorúbb. Bár itt a Tízes listán nem szeretünk megosztó témákban állást foglalni, ezt nem tartjuk annak, ez egy szimpla baromság.

Ha inkább meghallgatnád videó formájában:

Az áltudományos elméletek szeretnek vallási elképzelésekből kiindulni, ezt megfejelik azzal hogy komolynak tűnő matematikai és fizikai bizonyításokkal vezetik le az ötletet, csak közben az egész számolás rossz, itt-ott kimarad 1 fontos tétel, elhallgatnak  pár hatalmas ellentmondást és voilá, egy kicsit befogadóbb szemléletű olvasó már osztja is meg a nagy áttörést. És akkor bele se menjünk abba, hogy úgymond “bizonyítékot” is szolgáltatnak módszertanilag hibás és alkalmatlan mérésekkel.

Szülőbolygónk gömbölydedségét már az ókori görögök bizonyították és az elterjedt rossz hírével ellentétben anno még a kereszténység is általánosan elfogadta. Az 1800-as években is fel-felbukkant, de igazán az 1950-es években elevenítette fel a lapos elképzelést Samuel Shenton, aki létrehozta az ennek dedikált Nemzetközi Lapos Föld Kutatók Közösségét. Ez a mára elterjedt Lapos Föld Társaság ami már hazánkban is virágzik és amit az utóbbi időben celebek is elkezdtek népszerűsíteni ezzel még több kárt okozva és jól megnövelve a tagok számát. Írjátok meg kommentben Ti mit gondoltok az egész lapos föld mizériáról! Esetleg  ismertek olyat akit sikerült meggyőznie az ebben hívőknek?

10 - Gravitáció de merre

Aki tanult középiskolai fizikát az tudja, aki még nem az pedig tanulni fogja hogy a gravitáció nem lefelé húzza az embereket hanem bolygó középpontja felé. Ez egy jó rendszer, amíg gömb alakú dolgon élünk. Függetlenül a tárgyak alakjától, a gravitáció bármilyen nagy kiterjedésű és tömegű testnek a középpontjába vonz minket. Egy lapos, korong formájú Föld esetén a gravitáció folyamatosan a legtöbb lapos föld térkép közepébe tehát az Északi-sarkba húzna.

Gyakorlatban ez azt jelentené, hogy egy folyamatos Észak felé mutató oldalirányú erő hatna ránk, ráadásul jó erősen. A gravitáció odahúzná a folyókat és a tengereket. A növények és a fák körkörösen befelé nőnének, persze csak ha a gyökerük kibírja a húzóerőt. Mi emberek pedig valószínűleg egy nagy kupacba tömörülnénk a középpontban az összes mozdítható tárggyal és állattal együtt. Nyilván megvan erre a majdnem logikus magyarázat mégpedig hogy a gravitáció is kamu, és nem úgy működik ahogy azt a tudomány sikeresen bizonyította, hanem leginkább sehogy. Valaki bedobta még azt is, hogyazért tapadunk az alattunk lévő földhöz, mert az folyamatosan gyorsul fölfelé. Ez már fizikailag egy fokkal korrektebb megoldás.

9 - Légszomj

Ha valahogy túltesszük magunkat a gravitáció hiányán, akkor is akad még 1-2 probléma ami megnehezíti lapos földi létünket. Az egyik legsúlyosabb, hogy a bolygónknak nem lenne mágneses mezeje. A Földet egy mágneses mező védi a kozmikus sugárzásoktól és főként a Nap életre káros sugaraitól. Ez a mező azért létezhet, mert a Föld forog, de a lapos föld elméletben a Nap körül se keringünk és nem is forgunk, szóval intsünk búcsút ennek a mezőnek.

A napból érkező erőteljes sugárzást napszélnek is hívják, ami ironikus módon eltűntetné a földi atmoszférát. A csillagok sugárzása olyan erős, hogy képes bolygók légkörét kilökni a világűrbe, valószínűleg egyébként ez történt a Marssal is. Szóval szépen lassan elvékonyodna, majd eltűnne az a réteg levegő amit lélegzünk.

Ha ez nem lenne elég halálos önmagában, még valahogy meg kéne oldani, hogy ne haljunk meg mind a sugárzás sejtkárosító hatásától. Szóval az élet a földön egy csernobili reaktor piknikhez hasonlítana ami közben még fogy is az oxigénünk. Atmoszféra nélkül nincs légellenállás sem ami felhevíti és elégeti a földre érkező meterokat, szóval azt is hozzáadhatjuk hogy a bezuhanó űrsziklák tovább tizedelnék a földi élővilágot.

8 - Elveszve

Lépjünk most túl azon is, hogy a mágneses mező megszűnése pontosabban nem léte pár napon belül megölne minden életet a bolygón vagy hát soha ki se alakulhatott volna rajta, na mindegy. Egy másik kellemetlen dolog a lapos földi életben a navigáció teljes hiánya. A madarak elég szarul járnak, mert a mágneses mező nélkül fogalmuk sincs merre repüljenek, nem csak amikor elvándorolnak, hanem bármikor ha elindulnak valamerre. Mielőtt kiröhögnénk őket hogy megszívták, mi se járunk sokkal jobban. A mágnessel működő iránytűknek lőttek és mivel elvileg gravitáció sincs, a Föld körül keringő műholdak, amik a GPS jelet adják szintén nem léteznek. Talán a csillagokkal lenne egy kicsit könnyebb boldogulni, mivel mindenki ugyanazt az égboltot látná. Egyébként ez egy olyan érv amire nem találtam meg a lapos föld hívők magyarázatát. Miért látunk teljesen más csillagokat az északi és déli féltekén, ha ugyanabba az irányba néz az űrben az egész földfelület? Segítsen aki tudja esetlen.

7 - Nézz jóóó messzire

Ha lenne előnye a lapos földi létnek az talán a látvány. Normál esetben a Föld görbülete miatt a horizont olyan 4-5 kilométerre van tőlünk és ennél messzebb így nem tudunk ellátni. Egy 20 méter magas kilátóból is csak 16 kilométeres a látótávolság. A görbület nélkül viszont nincs ilyen határ, ami akadályozna minket. A szemünk sokkal erősebb mint hisszük, gondoljunk csak arra hogy kinézünk egy repülő ablakából, ami már több mint 300 kilométernyi látnivaló. Persze a domborzat nagyban beleszól abba meddig tudunk elnézni, de egy bármilyen magasításból vagy toronyból kinézve több száz kilométereket láthatnánk.

6 - Leálló lemezek

A föld felszínét úgy borítják a tektonikus lemezek mint a puzzle darabkák. Oké ez téves, inkább mint a 3d puzzle darabok, hiszen egy gömböt kell lefedniük. Ezeknek a lemezeknek a folyamatos mozgása és egymás torlódása alakítja a föld felszínét. Ettől vannak dombok, hegyek, óceánok na meg mondjuk földrengések is. Nem teljesen jön át egyik lapos föld modellből sem hogy ezek a lemezek mit csinálnak vagy hogy léteznek-e egyáltalán, de az tuti hogy nem mozognak, hiszen nincs hova. Ha a lemezek mozgása holnap megállna, valószínűleg nem érne minket túl nagy sokk viszont örülnénk a földrengések megszűnésének. A hegyek eróziója mondjuk egy lankás dombsággá változtatna mindent a következő pár ezer évben Ha viszont ezek a lemezek soha nem is mozogtak, akkor a Föld felszíne teljesen sík lenne. Az egy dolog hogy nem lennének domborulatok, de mélyedések se, így a tengerek egyenletesen borítanák a Földet és nem lenne hely a szárazföldi életnek.

5 - Átkelni az Antarktiszon

Az Antarktisz avagy Déli-sarkvidék az Antarktika kontinenst és még pár szigetet foglal magába. Na ugyebár az Északi-sark még oké volt, mint a lapos föld középpontja, de itt elérkeztünk egy komoly problémához. Ha a föld lapos és egy jégfal veszi körbe, mint ahogy abban a lakosság egy része mostmár komolyan hisz, akkor ez a kontinens nem létezik. Halál komoly interjúkban mondja a magyar társaság vezetője, hogy még soha senki nem kelt át az antarktikán, és hogy azt a katonaság őrzi. Nem lehet csak úgy odamenni és besétálni, mert gonosz háttérhatalmak fegyveres erői visszafordítanak.

A valóságban évente több ezer turista látogat ide, számtalan ember kelt már át rajta és ha te felülsz egy csónakra egymagad és odamész, teljesen nyugodtan besétálhatsz a déli sarkig, senki sem állít meg. A lapos föld elmélet szerint viszont ez lehetetlen. A kontinens nem létezik és mindenki csak a minket körülvevő jégfal szélén mozgott, aki valaha betette oda a lábát. Csak remélni tudjuk hogy a jégfal, ami az összes tengert a peremen belül tartja jó erős, mert ha az egyszer átszakad minden kifolyik az űrbe.

4 - Évszakok nélkül

Az évszakok változását a Föld Nap körüli keringése és a bolygó tengelyferdesége adja. Mikor a dőlés jó oldalán vagyunk a napsugarak meredekebb szögben érnek minket és jobban adják át az energiát. Ez a nyár. Mikor kisebb a beesési szögük sokat veszítenek az erejükből és jön a tél. A dőlés eltérő oldalain eltérő évszak van. Amikor az északi félteke nyárban sütkérezik a délin tél van és fordítva. De ilyen problémákkal nem kellene többet küzdenünk ha a föld lapos lenne. Egyszerűen nem lenne ami az éghajlatok változását okozza és mindenhol nagyjából egyforma időjárás lenne. A növény és állatvilágban sem lenne ennyi diverzitás, hiszen nem kéne semminek a különböző viszonyokhoz alkalmazkodni. Ezzel a probléma hogy a mikrobáknak sem. Ha a Föld egy pontján kitör egy járvány, akkor az valószínűleg végigsöpör az egész lakosságon.

3 - Eső nélkül

További problémákat is szülne még a Föld forgásának hiánya. A vizek és a levegő mozgása, tehát a tenger- és széláramlatok, amik átszelik a bolygót emiatt jönnek létre. A forgás és ezáltal a Coriolis-erő nélkül minden egy helyben állna. Megszűnnének a viharok és a hurrikánok ami elsőre jónak tűnhet, de mi fogja nekünk idehozni az esőt? A párolgásból kialakult felhőket a légmozgások szállítják a szárazföld belsejébe, például Magyarországra. Az emberiség a nagyobb vízfelületek partja mentén tudna csak élni, a Föld többi része pedig egy sivatag lenne.

2 - A bezuhanó Nap

A lapos elmélet szerint, a Föld nem mozog. Nincs gravitáció, nem keringünk a nap körül hanem egy helyben állunk és a kis tűzgömb tőlünk alig 6400 kilométerre megy körbe körbe, mindig a bolygó egy adott részét megvilágítva ahol ezáltal nappal van. Valószínűleg mint a jégfalat ezt is csak a mágia tartja a helyén, mert ebben a modellben az égvilágon nincs semmi oka a Napnak, hogy ne zuhanjon egyszerűen ránk. Ha a dolgok azért esnek lefelé mert csak, akkor bizony készüljünk fel hogy az izzó gázóriás is képentalál minket. A csillagászok szerint meghatározott sáv szerint a Föld lakhatatlanná válna ha csak 1.5 millió kilométerrel közelebb kerülünk a naphoz. Ha az szabadesésben elindul felénk kevesebb mint 5 óra kell hozzá, hogy megtegye ezt a távot és aztán szépen felégetheti mindent bőven azelőtt hogy ideérne.

1 - Nem bízhatsz senkiben

A legérdekesebb hatása a lapos földnek az lenne, hogy kiderülne több millió hazuggal élünk együtt akiknek az volt a fő céljuk hogy ezt eltitkolják előlünk.. A világ összes kormánya, csillagásza, fizikusa, a NASA, a tv, mindenki aki valaha járt az űrben, az Antarktikán vagy készített felvételt a felső légköri rétegekben része lenne az összeesküvésnek. A világ legértelmetlenebb és feleslegesebb összeesküvésének. Csak az Apollo űrprogramon dolgozott vagy 400 ezer ember, akik minden este lefekvés előtt a markukban kacagtak, hogy a többi 6 és fél milliárd ember azt hiszi a föld gömbölyű. Sőt igazából még ma is aktívan dolgoznak azon, hogy folyamatosan hamisítják nekünk a csillagászati adatokat, a képeket és felvételeket a világűrből, illetve Elon Musk és a Tesla is csatlakozott a gonosz összeesküvőkhöz a SpaceX programmal. A minket becsapó milliók akár gyíkemberek akár igaziak az az egy nyugtathat minket, hogy a ránk zuhanó nap őket sem fogja kímélni.

A bejegyzés trackback címe:

https://tizeslista.blog.hu/api/trackback/id/tr4813993340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása