10 hihetetlen rejtély a világból, amit a mai napig nem fejtettek meg

2018. május 24. - Tízes Lista

indexkep_2.jpg

 Az élet tele van rejtélyekkel, nem tudhatod mivel találkozol a következő utcasarkon. Lehet összefutsz a kedvenc zenészeddel, a kedvenc youtubereddel, vagy csak egy rég nem látott volt osztálytársaddal, aki elől olyan ügyességgel próbálsz elbújni, mintha életed legkeményebb bújócskáját játszanád.

De a nagyvilág is tartogat bőven rejtélyeket, mert a mai napig nem tudni sok mindenről, hogy a francba épült meg, milyen célt szolgált, vagy éppen, hogy hova tűnt.

 

Ha inkább meghallgatnád videó formájában:

 

10 – A Kalahári elveszett városa

Sok mindent képesek vagyunk elhagyni, egy tollat, a fülhallgatónkat, de, hogy épp egy város tűnjön el nyomtalanul?

1885 novemberében Guillermo Farini egy furcsa és titokzatos városról számolt be, amit a Kalahári-sivatagban talált, majd ezt a felfedezést a Berlini Földrajzi Társulatnak és a Nagy-Britanniai Királyi Földrajzi Társaságának is bemutatta. Még ugyanebben az évben megjelentetett egy könyvet is, amiben részletesen leírta a felfedezést. A könyvben olyan titokzatos sziklaalakzatokat írt le, amik azt bizonyították, hogy ezek egy ősi város romjai voltak. Azt állította, hogy a várost egy körív alakjában építették fel, de egyes részei a homok alatt tartózkodtak.

Igaz semmilyen írásos bizonyítékot nem talált, úgy gondolta, hogy a város több ezer éves lehet. Az évek során ezek az eredmények pletykákká váltak az ősi városról, amit mára már teljesen elfedett a sivatag.  

Az évek során rengeteg expedíció indult, hogy megtalálják a város romjait, és megpróbálják bizonyítani Farini igazát. A.J. Clement professzor is megvizsgálta Farini elméletét, és arra a következtetésre jutott, hogy ő bizony soha nem is érte el a Kalahári-sivatagot.

Aztán 2016-ban újabb expedíció indult, ami során olyan falakat és köveket találtak, amik megfeleltek Farini eredeti leírásának. Viszont még mindig nem találták meg a híres várost, amit Farini megtalált és elhagyott.

9 – A Loretto kápolna lépcsője

Az 1870-es évek végén az új-mexikói Santa Fe-i Loretto-kápolna építésze váratlanul meghalt az építés alatt, vagyis éppen azután, hogy az már majdnem kész lett. Mekkora mázli, gondolhatnánk, legalább majdnem befejezte a remekművét. De aztán az építők, ahogy körbenéztek, rádöbbentek, hogy a karzatra nem vezet fel semmilyen lépcső. Azonban egy hagyományos lépcső nem lett volna jó, mivel a kápolna eléggé kicsi volt. Így nem tudták, hogy most mihez kezdjenek. Az apácák éppen ezért 9 napig imádkoztak Szent Józsefhez egyfolytában.

A maratoni imádság utáni napon egy kifejezetten furcsa kinézetű ember jelent meg a kápolna ajtajában. Elmondta a nővéreknek, hogy építhet nekik egy olyan lépcsőt, ami beilleszkedne a kápolnába, de cserébe teljes magánszférát kell adniuk a feladat befejezéséig. Így is lett, három hónapig egyedül dolgozott mindössze pár alapvető eszközzel: egy fűrésszel, egy négyzettel, meleg vízzel és fával.

Amikor a lépcső elkészült, az ember anélkül tűnt el, hogy bárki is tudta volna, ki is ő. A lépcső 6,5 méter magasra emelkedett, de ennek ellenére se szögek, se centrális támogatások nem tartották. A csigalépcső önmagában, mindenféle tartóoszlop nélkül elvileg nem tudta volna elviselni a lépcsőn álló emberek súlyát. De akkor hogy állt meg magában ez a különös építmény?

Pár évvel később a kápolna vezetője megvizsgáltatta a fát, és meglepődésükre olyan faanyag volt, ami nem is volt ismert azon a területen.

Az apácák abban az időben úgy hitték, hogy maga Szent József építette nekik. De az, hogy ki volt a rejtélyes ember valójában és hogyan tudta tökéletesen felépíteni a lépcsőt az alapvető eszközökkel, az továbbra is rejtély marad.

8 – Pomorie sírhely

A bulgáriai Pomorie város közelében, a szőlőültetvények és gyümölcsösök között nem is sejtenéd, hogy egy ember által készített rejtélyre bukkanhatsz. Már pedig itt található a Pomorie sír, aminek szerkezete egy félhengeres boltozat, középen egy üres oszloppal, ami sokkal nagyobb, mint az egész teteje. Ráadásul még egy csigalépcső is megtalálható benne.

A sír becslések szerint a második és a negyedik évszázad között épült, de a helyet csupán az 1950-es évek végén rekonstruálták.

A cseh testvérek és régészek, Karel és Hermann Skorpil több rajzot és feljegyzést is készítettek a szerkezetről és azt feltételezték, hogy ez egy sír. Egyes kutatók azonban úgy vélik, hogy ez valójában egy mauzóleum, amit emlékműként építettek az akkori hősök számára. A kutatás még most is folyamatban van, hogy végre megfejthessük mi is volt ennek az ősi struktúrának a célja, és hogy ki is építette.

7 – Hasfelmetsző Jack

Na de nézzünk meg valami olyat, amiről azért szerintem sokkal többen hallottatok. Ez pedig nem más, mint Hasfelmetsző Jack legendája.

Történt ugyanis, hogy 1888-ban Londonban az utcákat egy elég sötét sorozatgyilkos járta, aki legalább 5 nővel végzett, akiket meg is csonkított.

Sorozatgyilkosokhoz illően azért ő is elkezdett játszani a rendőrséggel és rengeteg levelet küldött nekik. Persze ez mind arra ment ki, hogy még jobban felhívja magára a figyelmet és segítse, de össze is zavarja a rend éber őreit. Azt persze a mai napig nem tudhatjuk, hogy ezeket tényleg a Hasfelmetsző küldte-e, mivel soha nem kapták el.

Ha esetleg azt hinnétek, hogy a megcsonkított áldozatok miatt kapta a becenevét megsúgom, hogy a rendőrségnek küldött leveleiben hívta így magát.

Az évek alatt rengeteg embert vittek be a rendőrségre, hogy kiderítsék ők járják-e éjszakánként az utcákat és bújnak bele Hasfelmetsző Jack szerepére, de egyik gyanúsítottra se sikerült rábizonyítani a vádakat.

Egy nemrég kiadott könyv szerint egy Lizzie Williams nevű nő lehetett a sorozatgyilkosunk, de az ügy szakértőit nem győzte meg az elmélet. Mondjuk tény, hogy elég szép csavar lenne, ha kiderülne, hogy egy nő állt az egész mögött, de valószínűleg ez már soha nem fog kiderülni.

 

6 – San Bernado múmiák

Az Andok-hegység által körülvett San Bernardo nevű Kolumbiai város különös titokzatossággal rendelkezik. 1957-ben áradás tört ki a temető területén, így a sírmunkásoknak át kellett helyeznie a maradványokat egy új helyre. Miközben keresgéltek, elképedve látták, hogy sok maradvány teljesen „frissnek” tűnt, semmilyen bomlásnak, vagy oszladozásnak nem volt jele annak ellenére, hogy már elég régóta ott voltak.

Az egyik sírásó, Eduardo Cifuentes figyelmeztette a hatóságokat, és a testek utólagos vizsgálata során kiderült, hogy nem csak természetesen, teljesen megmagyarázhatatlan módon mumifikálódtak, de a ruhájuk is nagyon jó állapotban volt. Erre a jelenségre talán a helyiek diétája adhat magyarázatot, ugyanis olyan egyedülálló gyümölcsöket ettek, mint a guatila és a balu, de mások szerint a környék időjárása és a nagy tengerszint feletti magasság is közre játszik.

De hiába minden, ezek a tippek se magyarázzák meg, hogy a holttestek ruhái miért maradtak ilyen jó állapotban, és miért San Bernardo az egyetlen olyan város a Földön, ahol ilyen természetes módon mumifikálódott testeket találtak. A testek egy része most már múzeumban hever, viszont a múzeumnak nincs semmilyen intézkedése a holttestek megőrzésére, megóvására. Viszont minden logika ellenére a San Bernardo-i múmiák továbbra sem hajlandóak rothadni és bomlani.

5 – Elveszett makkabeus sírok

Majdnem 150 évvel ezelőtt, kutatást indítottak az elveszett makkabeus sírok megtalálására. A résztvevők között voltak tudósok, történészek, világutazók és még rengeteg ember, de mi lett az eredménye? Hát semmi.

2015-ben azonban régészeti felfedezést találtak a Modi'in melletti Horbat Ha-Gardi közelében és úgy vélték ez lehet a kérdéses sír, de mint kiderült, ez is csak egy zsákutca volt a kutatásban.

De hogy kinek a sírjai is ezek valójában? A világ figyelmét a kutatás során egy zsidó pap, Matthias és 5 fia hívta fel magára, akik a pogányság ellen lázadtak. Amikor a pap meghalt, fia, Júda folytatta a kampányt, és végül sikeresen felmentette Júdeát a Szeleukidoktól, ezzel biztosítva a vallásuk felszabadítását.

Mattathias és fiai folytatták a harcot további területekért, de végül egytől egyig meghaltak egymás után, ahogy a trónra kerültek. Nos, ezek azok az elveszett sírok, amelyeket még ma is keresnek a régészek.

4 – Atlantisz

Ha már a listát egy elveszett várossal kezdtük gondolhattátok, hogy a leghíresebbet nem fogom kihagyni a videóból ugye?

Még az időszámításunk előtti 4. században mesélt Plátón, egy görög filozófus egy Atlantisz nevű szigetről, ami az Atlanti Óceánon volt és valószínűleg a nagyon korai történelemben Afrika és Európa nagy részét kitette. A történetben a korai athéniak háborút indítottak az atlantisziak ellen, ami végül a sziget eltűnésével zárult. Azért mai ésszel teljesen logikus nem?

Viszont mégse lehet csak úgy legyinteni rá, mert csak van itt 1-2 olyan dolog, ami mellet nem tudnak elmenni a történészek.

Ugyanakkor egyes kutatók előálltak egy elmélettel, ami szerint Atlantisz igazából Krétát jelenti, amit a mínoszi civilizáció lakott és virágzott nagyjából időszámításunk előtt 1400-ban. Ennek a civilizációnak a nagy része ugyanis elpusztult a Szantorinin található vulkán kitörése miatt, a maradékuk pedig a görög félszigetre menekült.

Tény, hogy logikusabban hangzik, hogy a Görögországhoz közel levő Krétáról szólnak a történetek, aminek a népe így vagy úgy eltűnt a szigetről, mint, hogy csak úgy elnyelt a víz egy szigetet az Atlanti óceánon.

3 – A Nagyszebeni kézirat

1961-ig tartott, hogy valaki felfedezze a Nagyszebeni kéziratot, ami 450 oldalt tartalmaz, és az 1500-as évekig nyúlik vissza. Viszont nem ez, hanem maga az írás az, ami előtt szakértők tömkelege áll értetlenül.

Többek között tartalmaz tüzérségi, ballisztikus és többlépcsős rakétákra vonatkozó műszaki előírásokat is és a kézirat részletesen bemutatja egy rakéta kilövésének sikerét több ezer tanú előtt 1555-ben. A kézirat szerzője Conrad Haas, még a rakéta rajzát is mellékelte, amit ő tervezett és épített. Picit azért fura, hogy ilyen jellegű leírásokat tartalmaz egy 16. századi irat nem?

Úgy tartják, hogy ez a kézirat az első olyan dokumentum, amely részletesen leírja a rakétaépítés tudományát. Haas részletesen ismertette továbbá a modern űrhajó, a rakéta-üzemanyag, a folyékony üzemanyag és a delta szárnyak ötletét is. A 16. századi Elon Musk!

Hogyan történhetett, hogy valaki évszázadokkal a modern tudományok előtt már tisztában volt ezekkel? Fényévekkel lekörözte a NASA és más űrprogramok technikáját. Egyszerűen zseniális, de azért egy kicsit ijesztő is.

2 – Dzsingisz Khan sírja

Amint Dzsingisz Kán 1227-ben, 65 éves korában örök nyugalomra tért, számos legenda született, hogy valójában hogyan is halt meg. Vannak, akik azt gondolják, hogy lováról leesve, vagy a kínaiak elleni harc után érte a vég. Mások úgy vélik, hogy életének tüdőgyulladás vetett véget, vagy épp túl sok vért veszített, miután kasztrálták. Nos, nem is tudom, melyik tűnik a legkevésbé rossznak, de nem is ez a lényeg, hanem hogy pontosan hogyan tért nyugovóra.

Ugyanis a Kán kérésére egy titkos helyre temették el, és azok, akik eltemették őt, szépen ki lettek végezve, nehogy bárki véletlenül is elkotyogja hol nyugszik.

Ha ez nem lenne elég, még egy folyót is a sírja fölé vezettetett, biztos, ami biztos alapon. Egy másik sztori szerint viszont 1000 ló vágtatott át a sírja fölött, majd fákkal ültették be a területet. Hát nem bízta a véletlenre… De a terve eddig bevált, ugyanis hiába keresték már rengetegen a sírhelyét, továbbra se tudtak rábukkanni.

1 – A Bermuda háromszög

Volt már itt elveszett város, sírhely, sziget, de ebben az esetben a helyet tökéletesen ismerjük, csak épp minden más vész el itt. Ez a hely pedig nem más, mint a híres Bermuda háromszög.

Rengeteg repülő zuhant már le, illetve hajó süllyedt már el ezen a Miami, Bermuda és Puerto Rico hármassal jól lehatárolható területen. De mégis mi ennek az oka? Természetesen rengeteg elmélet létezik a teljesen logikusoktól kezdve olyan eszement ötletekig, mint, hogy egytől egyig földönkívüliek rabolták el ezeket a járműveket.

Értitek, mert, ha már repülő csészealjakkal nyomják akkor tuti kell nekik egy repülő.

Viszont van egy pár tényleg hihetőnek tűnő elmélet is. Az egyik az, hogy a területnek a mágnesessége megzavarta az iránytűket és ahelyett, hogy a valós északhoz tudták volta igazítani a pályájukat, a kapitányok totál más irányba mentek. Talán ez a legvalószínűbb, de mégse magyarázza, hogy nyomtalanul eltűntek a hajók. Ha már máshova mentek valahol fel kellett volna bukkanniuk.

Egyes emberek szerint a Golf áramlat a ludas, hiszen egy kisebb hajót, vagy egy kisebb, vízre leszállt repülőt simán elragadhat az áramlat. De akkor hova tűnt a többi?

Ki tudja mi a valós megfejtés.

 

Források: https://pastebin.com/WWNfijQE

A bejegyzés trackback címe:

https://tizeslista.blog.hu/api/trackback/id/tr9713993992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.05.25. 06:46:31

@$pi$: :))
Ott legalább próbálkoztak...

Lobo Marunga 2018.05.25. 07:22:49

Tesó, ez így nagyon gáz. Kevered a megtörtént eseményeket (pl. Hasfelmetsző Jack) a legendákkal (Atlantisz), az áltudományos elméletekkel (szintén Atlantisz), meg még egy kis Bibliát is keversz bele. Ez így egy nagy katyvasz. Válogasd szét, és sokkal jobb lesz az anyag...

Homeoffice 2018.05.25. 07:31:30

"Hová tünt Damon Hill?" már smafu?:)

paráznabillegető 2018.05.25. 07:47:06

beh trehány munka.
olvashatatan, leginkább. hiába minden szó magyar pedig (kivéve bizonyos tulajdonnevek), mégse áll össze...
szégyen.

Labasmaz 2018.05.25. 07:48:56

Egy város romja nem "tartózkodik" a homok alatt.

Az expedíció [...] AMELY során, esetleg MELYNEK során... (Ez az ami-amely keveredés több helyen visszaköszön később is.)

"A testek egy része most már múzeumban hever" - Ezek holttestek, eltemetett emberek. Adjunk már egy kicsit több tiszteketet nekik! Mondjuk, hogy azóta múzeumba _kerültek_.

Ökölszabály: Háttal nem kezdünk mondatot.

"...és úgy vélték [hogy] ez lehet a kérdéses sír," - hiányzik egy vessző.

"mellet" - Milyen mellet?!?!

Atlanti óceán - kötőjellel írjuk.

Deltaszárny egy szó.

"Ki lettek végezve..." Az apám meg el van utazva, és a macska is fel van mászva a fára.

"Ugyanis a Kán kérésére" - KánT.

Bermuda háromszög - ugyancsak kötőjeles.

"Értitek, mert, ha már repülő csészealjakkal nyomják akkor tuti kell nekik egy repülő." Tanultuk, hogy a "ha" előtt mindig vessző kell. Mos, vannak kivételek. Tedd át inkább a "nyomják" mögé, mert oda valóban kellene egy.

"... iránytűket és ahelyett,..." - Új gondolat, az "és" elé vessző.

"Ha már máshova mentek, [akkor] valahol..." - A "mentek" utn szintén vessző.

Labasmaz 2018.05.25. 07:50:08

Mellékattintotttam, és elküldtem véletlenül. :-)

Mos - Nos
utn - után

Toadwart66 2018.05.25. 08:08:22

Hasfelmetszó Jackről kiderítették, jóval előbb élt, mint az áldozatai, ami jelentősen bonyolítja a problémát. Dr. Harald Badische Anilin- und Soda Fabrik részletes kutatásai szerint a szerencsétlen nők mindössze véletlen háztartási baleseteknek lettek áldozatai, ami valószínűleg különös teázási szokásaikkal függött össze. Egy abban a korban népszerű szakkönyvben a teaszertartás címszó alatt valami miatt a harakiri leírása szerepelt.

Jegkoko 2018.05.25. 08:20:31

Az összes youtubon fellelhető tizes listás csatorna ugyan ezt csinálja, lefordítja az angol szöveget magyarra, de semmit nem tesz hozzá. De ott iszonyatosan sokan kajálják és istenítik mennyire jó :D

hhh. 2018.05.25. 08:30:03

Tanulj meg magyarul először. Hihetetlen, baszki, mennyire nem megy a fordítás.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.05.25. 08:32:59

"mindössze pár alapvető eszközzel: egy fűrésszel, egy négyzettel, meleg vízzel és fával."

he?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.05.25. 08:38:53

0. hihetetlen ée egyben legnagyobb rejtély: hogy kerülnek az ilyen posztok címlapra?

blog.hu/help#Hogy+ker%C3%BClhetek+Index+c%C3%ADmlapra%3F+%2833%29

" Hogy kerülhetek Index címlapra?

...Persze ez még kevés, érdekes bejegyzést is kell írnod ahhoz, hogy a szerkesztők beválogassanak."

ideasz 2018.05.25. 08:45:33

No meg az en farmerkabatom!

Kelta67 2018.05.25. 08:49:12

Az egész lista konteos butaságok tömege:

10: Sok hasonló város romjait találták meg arrafelé, lehet egyikről írt..nem nagy kaland

9: famuves.blog.hu/2014/01/22/a_loretto_kapolna_lepcsoje_santa_fe_uj_mexiko_usa

8: Az egy Trák sírhely, semmi különös

7: Lásd fentebb

6: Ez se nagy rejtély, több helyen találtak már mumifikálódott testeket, az éghajlat a páramentesség stb stb

5: Ja, meg Attila sírja stb, minden régen élt híresség sírját nem lehet megtalálni, ez nem rejtélyes, hanem tény.

4: Aha Atlantisz, meg a Nibiru bolygó..meséket minek berakni ide?

3: Ki tudja mennyi belőle a hamisítvány, és a valós, de még ha az is, Da Vinci féle feltalálók voltak régen is

2: Megint egy sír, ami nincs meg... és?

1: Ez Atlantiszi mese szintje

MikeBoy 2018.05.25. 09:01:33

Ja@-Britpopper-:

"Várjál már, a Hasfelmetszőről 2014-ben DNS vizsgálat után kiderült, hogy ki volt" :D

HaD 2018.05.25. 09:02:01

Hova tűnt a nyugdíjam???

FogarasiArpi 2018.05.25. 09:14:14

A listán, ha egy kis kúltúrát is képvislene, nem pedig csak a szenzációhajhászást, akkor szerepelhetne Attila sírja is.
Gárdonyitól a Láthatatlan ember c. könyvet még gyerekként olvastam, de az eltünt sír gondolata azóta is megmaradt.

Mondjuk olvasva a nagy kán temetésének történetét, szerintem Gárdonyi is onnan szedte a történetének egy részét.

Tízes Lista 2018.05.25. 09:29:39

@HARP3R: A videó leírásban megtalálható a forrásjegyzék :) Tessék: pastebin.com/WWNfijQE

totopad 2018.05.25. 09:36:41

És a Dyatlov rejtély?

Thomas Dantes 2018.05.25. 09:58:37

@Labasmaz: Ha már nyelvtannáci vagy, legalább lenne igazad.

Nincs olyan, hogy , : háttal nem kezdünk mondatot. De.

www.nyest.hu/hirek/hattal-kezdjuk-a-mondatot

,,Ki lettek végezve..." Az apám meg el van utazva, és a macska is fel van mászva a fára."

A magyar nyelvben megengedett a használata. Nem tilos.

www.nyest.hu/hirek/csak-semmi-szemelytelenseg-magyarok-vagyunk?comments

Ezek csak hamis nyelvi babonák. Értem én, hogy fontos a helyesírás, de legalább tényleg értenél hozzá.

Mert így rohadt röhejes vagy.

LordAlyr 2018.05.25. 09:59:06

Nekem tetszik. Jó kis írás volt. Olvasmányos.

HgGina 2018.05.25. 09:59:36

@Labasmaz: @FogarasiArpi: Gárdonyi plagizált? Tícccsukbe! Monnnyonle!

Labasmaz 2018.05.25. 10:02:56

@Thomas Dantes: Ezek valóban nem hejesírási (sic!) problémák, és tényleg nem nyelvtani hiba a használatuk. De ezt nem is állítottam, úgy emlékszem. Sokkal inkább az igényes nyelvhasználathoz tartoznak. Az viszont egy blogírótól talán elvárható lenne, ha már elkezd blogot írni...

Ha pedig ezen neked röhögni támad kedved, lelked rajta. Nekem inkább sírhatnékom van ettől az írástól.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.25. 10:04:00

A 11. rejtély: miért vannak még mindig liberális szavazók a világon?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.25. 10:06:52

"a Görögországhoz közel levő Krétáról szólnak a történetek"

Platón egyértelműen leírja: Gibraltártól nyugatra volt Atlantisz..

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.25. 10:12:05

@Labasmaz:

""Ki lettek végezve..." Az apám meg el van utazva, és a macska is fel van mászva a fára."

Nyelvi mítoszokat gágogsz. A van + határozói igenév ősi magyar nyelvi jelenség, a korláta csak az, hogy nem szokás intranzitív igékkel, de még ez is megesik a székely nyelvjárásban. Székelyektől hallottam "a repülőgép éppen meg volt érkezve", ez a magyar köznyevben persze abszolút idegen, senki se mondja így, csak a székelyben van ez.

Viszont tranzitív igéknél a magyar ősi eleme az, azaz pl. "ki lett végezve".

óðinn 2018.05.25. 10:16:21

@Labasmaz: Sok mindenben igazad van, de nincs olyan szabály a magyarban, amely megtiltaná, hogy bármelyik szóval mondatot kezdjünk. Lehet háttal, lehet éssel, vagy bármivel.

Mattersdorf 2018.05.25. 10:28:49

Hasfelmetszőről kiderült még pár évvel ezelőtt egy DNS vizsgálat alapján, egy elmebajos fodrász volt. És a gyilkosságsorozatnak valószínűleg azért lett vége, mert az utolsó után nem sokkal élete végig elmegyógyintézet lakója volt. Lengyel bevándorló volt: olvastam már olyat is, hogy a rokonaival élt, de az a legvalószínűbb, hogy megszakította velük a kapcsolatot, így a kutya nem tudta, hogy tébolydába zárták.

Dr. Trejo 2018.05.25. 10:40:15

Mi indít arra bárkit is, hogy ilyen f*szság blogot írjon?

dr. mesterséges színezék 2018.05.25. 10:43:36

Merő rosszhiszeműségből a kommentekkel kezdtem, és nem csalódtam. A posztot ki is hagyhatom.

dr. mesterséges színezék 2018.05.25. 10:44:34

@Dr. Trejo: Gépe van, ideje van, miért ne posztolna baromságot?

Foxhound 2018.05.25. 11:02:02

"de cserébe teljes magánszférát kell adniuk" :-D

thbt8w 2018.05.25. 11:05:47

@Before: Igaz hogy ő bénán fordít de te meg vak vagy? A szöveg végén ott a forráslista.

thbt8w 2018.05.25. 11:06:32

@Dr. Trejo: ez egy youtube csatorna, a blog csak kiegészítésként jött gondolom

thbt8w 2018.05.25. 11:09:28

@Jegkoko: Régóta követem a csatornát és becsúszik egy két "fordításos" videó, de javarészt saját tartalmat csinálnak. A legtöbben pont ezért követik őket, mert nem csak másolnak mint a többi.

erol 2018.05.25. 11:16:21

Meleg víz nélkül én se állnék neki lépcsőt építeni.

Metálvörös 2018.05.25. 11:25:12

Földhözragadtak vagytok. Ha heringgel lehet fát vágni, miért ne lehetne négyzettel lépcsőt csinálni?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.05.25. 11:26:48

@maxval balcán bircaman: Szóval manyup-cápáknak nevezed a magyar embereket, akiknek volt magánnyugdíj megtakarításuk? Bravó!

dr. mesterséges színezék 2018.05.25. 11:27:32

@$pi$:
square

Valójában az volt a trükk, hogy nem lépcsőt, hanem liftet épített. Megállt, és elkezdett négyzetre emelni, és addig folytatta, amíg el nem érte az emeléssel a karzatot. Lelépett, az emelőnek használt hatványfüggvényt meg ott hagyta.

Thomas Dantes 2018.05.25. 11:31:10

@Labasmaz: Nekem meg az önjelölt nyelvtannáciktól, akik bár a szép magyar nyelvért sírnak, de még alapvető dolgokkal sincsenek tisztában a magyar nyelvvel kapcsolatban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.25. 11:35:08

@Frady Endre:

Akinek MEGTAKARÍTÁSA volt, annak most is megvan. Hiszen az az önkéntes manyup.

HARP3R 2018.05.25. 11:38:17

@Tízes Lista: egy az egyben kimásoltad? Nem is változtattál semmin?

Labasmaz 2018.05.25. 11:38:54

@Thomas Dantes: Taníts, Mester!

Idézd be pontosan a hozzászólásomból, mik azok az alapvető dolgok, amikkel nem vagyok tisztában, minden egyes betűjét ide bele a hozzászólásodba. Utána még adj hozzá egy elfogadható indoklást is, ami nem csak konkrétumok nélküli vaktában hadakozás. Eddig ugyanis másra nem futotta tőled.

Thomas Dantes 2018.05.25. 11:39:07

1: Elveszett város.

Sok helyen lehet elveszett város, fel nem fedezett civilizáció, de a Kalaháriában valószínűtlen. A pasas csaló.

2: Lépcső...az csak egy szép lépcső. Ennyi

3: Ez meg egy sírhely...ennyi

4: Hasfelmetsző Jack...rég kivesézett téma.

5: Múmiák...semmi rejtélyes nincs benne.

6: Makabeus sírok...egy rakás magyar uralkodó pontos nyughelyét se tudjuk.

7:Atlantisz: mese

8: Nagyszebeni kézirat...a rakéta, meg más efféle dolgok, igen régi találmányok. Semmi különös nincs abban, ha valaki 500 éve hasonló szerkezetek, fegyverek megépítésén gondolkodott
Ám ebben a formában ez a kézirat...kamu.

9: Dzsingisz sírja...megismétlem, vannak magyar uralkodók akiknek a sírjait nem tudjuk pontosan hol vannak.

10: Bermuda háromszög: Semmi rejtély, felfújt semmi. A nagy eltűnések egy része kamu, másik része könnyedén megmagyarázható.

dr. mesterséges színezék 2018.05.25. 11:39:15

@Frady Endre: Bárcak...

Nem számít, ha szenátorr isz:
Intézze el cak Cak Norrisz!

Thomas Dantes 2018.05.25. 11:39:42

@Labasmaz: Nyelvi babonák alapján osztod az észt.

Labasmaz 2018.05.25. 11:43:27

@Thomas Dantes: Ahogyan mondtam:

Idézet, indoklás.

Addig csak a levegőbe beszélsz.

Secnir 2018.05.25. 11:44:20

eh
5 perc gugli után
a loretto-kápolna "rejtélye": a falépcső önhordó szerkezetű, a fa ismert, és az ács is, akit rendesen kifizettek a munkájáért.
a nagyszebeni kézirat: a hatvanas években egy román tudós(!) talált egy kéziratot bukarestben, amit nem engedtek teljes egészében lemásolni, ebből írt egy könyvet, amit rá 4 évre csau bezúzatott, meg eltüntette az eredeti kéziratot, a tudós külföldre szökött, az eredeti kéziratot meg a CIA kereste romániában. persze azóta sincs meg.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2018.05.25. 12:21:43

"egy négyzettel" - jó lesz az derékszögnek is

BluE 2018.05.25. 12:47:44

Csak az elejét olvastam el, szenzációhajhász cikk az egész, innen-onnan pontatlanul összelopva. Hasfelmetszőt nemrég azonosították, a lépcső legendáját már régen megcáfolták (famuves.blog.hu/2014/01/22/a_loretto_kapolna_lepcsoje_santa_fe_uj_mexiko_usa), Atlantiszról is kiderítették, hogy a legenda valószínűleg a Kréta melletti Santorini szigetére utal, hiszen az a sziget valamikor Vulkánkitörés miatt elveszítette nagy részét. Tovább nem is olvastam.
Nem szabad elfelejteni mindenből lehet jól hangzó legendát gyártani, hiszen sokan ebből élnek, ezek sok turistát vonzanak, és az ilyen hiszékeny szerzők a pontatlan írásaikkal csak táplálják azokat.

Tízes Lista 2018.05.25. 12:49:43

@HARP3R: Több forrásból szedtem össze a tartalmat erre az anyagra, utánaolvastam picit a tartalmaknak, alapoknak, amit érdekesnek gondoltam azt betettem. A videó célja alapvetően nem az volt, hogy választ találjak ezekre a rejtélyekre, hanem, hogy újra előhozzam, esetleg ismertessem azokkal, akik még nem hallottak róla. A forrásként megjelölt cikkekben található infók összeszedése mellett a saját stílusom és gondolataim hozzáadásával született a videó, de tény, hogy ennek a témának a feldolgozása során inkább a rejtélyekről szerettem volna beszélni és az eddigi infókról, mivel se történész, se régész nem vagyok, hobbi szinten olvasgatok a témában ritkán.
Úgy éreztem, hogy a videó célja, tehát a rejtélyek bemutatása nem indokol ennél részletesebb elemzést.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.05.25. 13:08:17

@maxval balcán bircaman: Az általam megtermelt bértömeg bizonyos százaléka ment a Manyupba, azaz amikor elzabrálták, engem loptak meg. Egyébként egyéni nyugdíjszámlát is ígértek helyette. Az hol is van? ;-)

Foxhound 2018.05.25. 13:11:13

@-Britpopper-: Az túlzás, hogy bebizonyították.
"Később azonban kiderült, hogy a DNS-vizsgálatot végző Jari Louhelainen hibásan számította ki a genetikai egyezőség esélyét, így az ügy továbbra is nyitott maradt. Ha a fentiek ellenére el is fogadjuk hitelesnek a kutatást, az eredmény csak annyit bizonyítana, hogy Kosminski a meggyilkolt örömlány ügyfele volt, de nem feltétlenül a gyilkosa."

Lobo Marunga 2018.05.25. 13:35:12

Mindre van logikus és egyszerű magyarázat: A Szíriuszról érkezett időutazó magyarok művelték őket. Az összes történet teljes és pontos leírása továbbá mindezek mellett még a Kennedy-gyilkosság megoldása, Jimmy Hoffa sírjának helye, a piramisok építésének módja és ideje, az Ica-kövek és a Nazca-vonalak keletkezése, Damon Hill tartózkodási helye, az LY eredetének leírása, a kötőjelek és vesszők pontos szabályai, a Chupacabra, Nagyláb, a jeti és minden kriptid (a Storsjöodjurettel bezárólag) élőhelye le van írva azokon az aranylemezeken, amiket a Pilisben rejtettek el a pálosok, de a török kiűzése után a Habsburgok elraboltattak, és jelenleg a Vatikán titkos levéltárában vannak elhelyezve. Ily módon mindössze egy sámán családjában él még a titok, ők az életüet annak szentelik, hogy a fiuknak továbbadják a tudást, amit újra leírni nem szabad, fejből kell megtanulni. Az öreg sámán azon a napon, amidőn fia mindent el tud fejből mondani, több táplálékot nem vesz magához, és rövid időn belül megtér a Siriusra, mert csak egy ember tudhatja. Ez egyébként jelenleg egy Csongrád megyei tanyán élő, Pali bácsi nevű 54 éves úriember, aki Szegeden tökmagárus. Aki nem hiszi, az meg ne járjon utána, mert ha nem hiszi, akkor úgyis hazaáruló, és nem méltó a tudásra, ergo soha nem fogja megtudni. Ha meg hiszi, akkor meg azért ne járjon utána, mert akkor tudja jól, hogy ő ezeket nem tudhatja. Na ezzel a vitát le is zártam, ajánlom magamat. Vagy nem...

fátum 2018.05.25. 13:42:45

A fentiekhez még 1-2 észrevétel.
5. Magyarul helyesen: Matatiás, Szeleukidák.
3. Nem körözték le a NASA.t. Egy ilyen rakétával jó magasra fel lehet jutni, de az irányítás közelében sincs annak, hogy akár Föld körüli pályára juttasson valamit. Ahhoz sokkal pontosabb vezérlés kell. A pillanatnyi helyzet, mozgásirány érzékelésére alapozva folyamatosan kell a fúvókát vezérelni, különben letér a pályáról. Minden rakéta programnak számtalan félresikerült tesztbe került, hogy megalkossanak egy ilyen irányító rendszert.
www.youtube.com/watch?v=Z9EnUQltR9A

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.25. 13:46:51

@Frady Endre:

Azaz az adódból egy részt az álam odaajándékozott egy manyup-cápának, miközben e pénz helye a költségvetésben lett volna.

Minek egyéni számla,. ha nem a befizetéstől függ a kifizetés?

halamadrid 2018.05.25. 14:07:06

Ez a kedvencem:
"4 – Atlantisz

Ha már a listát egy elveszett várossal kezdtük gondolhattátok, hogy a leghíresebbet nem fogom kihagyni a videóból ugye?"

Videóból... XD XD XD XD XD XD XD

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.25. 14:22:06

@Frady Endre:

Bocs, helyesen álllam, mert 3 lába van, különben megbukna: törvényhozás, végrehajtás, törvénykezés, ezért kell 3 l-lel írni a szót.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.05.25. 14:27:29

@maxval balcán bircaman: Igen, ezeket az ágakat kéne egy jogállamban szétválasztani és nem egy VIP páholyban szotyizó miniszterelnök kezébe letenni. :)

Dr. Tom 2018.05.25. 14:47:34

Hiányzik a listáról Soros György.

Aston Kanál 2018.05.25. 15:26:30

@maxval balcán bircaman:

"Vissza lett véve a manyup-cápáktól"

Nem emlekszem, hogy en visszakaptam volna a hozamon kivul barmit is. Mert ugye az az en berembol lett levonva. Ongondoskodas cimen. Megiscsak elloptak. Te gyoker.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.25. 15:37:10

@Aston Kanál:

Visszament a költségvetésbe, ahová eleve ment volna.

Aston Kanál 2018.05.25. 15:58:36

@maxval balcán bircaman: ferditesz, ecsem. Nem mehetett "vissza" a koltsegvetesbe, hiszen nem onnan jott. Csak mar a hulye sem fizetett az allami nyugdijalapba, es el kellett szedni a penzt a konkurenciatol, es ellehetetleniteni azt. Es most, majd' 10 evvel kesobb ki kell derulnie annak, amit mindenki elore sejtett, hogy az allam rossz gazda, es tovabbra is azok jarnak jol, akik magannyugdijpenztar-tagok.
Ha annyira fasza gyerekek lettek volna, akkor az egeszet atemeltek volna az alami nyugdijrendszerbe szamlakkal egyutt, i.e. megmarad a befizetett nyugdij, csak mashol (persze ez is csak al-faszagyerekseg lett volna, mert minden faszsagrol konzultalnak milliardokert, kiveve az ilyen dolgokat, amik tenyleg erdekelhetik az embereket, mert erinti oket, es sanszos, hogy ne ertenenek egyet. Ertem ez alatt, hogy valszeg az lett volna a vege, hogy az allam kurvara ne nyuljon az emberek magannyugdijahoz. Kommunista jellemvonasok 101 - Az allamositas).
De nem, mert ellopni es ki tudja mire (total felesleges beruhazasokra meg a haverok es a csalad kitomesere) kolteni sokkal konnyebb volt. Kinek hany evnyi befizetett penze veszett el. Szoval ne vedd itt a vedhetetlent, mert csak meg hulyebbnek tunsz, mint amilyen vagy. Elloptak haromezer-milliard forintot, es senkinek sem fogod megmagyarazni, hogy nem.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.25. 16:01:13

@Aston Kanál:

Hová mennek az adók? A költségvetésbe. Na, egy részük át lett síbolva a manyup-cápák zsebébe. Ez lett visszacsinálva.

Jogelvonás nincs, mert eleve nem volt ilyen jog.

Szóval a manyup-cápák menjenek dolgozni, de a nép nyugdíjadójából finanszírozzák ezentúl aranyéletület!

Leooo 2018.05.25. 16:10:54

@maxval balcán bircaman;12. rejtély : a bircákat is megnyírják, mégis lila nyálat köpködnek Szófia külsőn, s ennek hatására - business as usual - baromságokat delirálnak írásban...

Aston Kanál 2018.05.25. 16:17:51

@maxval balcán bircaman: Az allam eloirta, hogy kell, es lehet valsztani, hogy ide, ide vagy ide. A "nep" dontese volt, hogy hova fizeti a penzet. Mi a fasz koze van ahhoz mar az allamnak? Arrol nem is beszelve, hogy most valami kisertetiesen hasonlot bevezetni - csodak-csodaja - ongondoskodas cimen. Egyvalamit meg elfelejtesz: ez nem adoteher volt, hanem kotelezoen eloirt ongondoskodas. Lehetett valasztani, hogy allami vagy magan. Te gyoker. Na megyek is a dolgomra, te az a fajta vagy, akinek a jelenlegi kormany a szemet is kilophatja, mert ezek fasza gyerekek. Vagy egyszeruen tul fiatal vagy, es nem tapasztaltad a sajat borodon. Mas szemeben a szalkat, sajatjaban a gerendat sem. Ez a blog meg masrol szol.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.25. 16:24:57

@Aston Kanál:

Nem voltos döntés: kötelező volt a manyup. Nem lehetett az államit választani.

Thomas Dantes 2018.05.25. 16:30:51

@Labasmaz: Idéztem indokoltam. Az első hozzászólásomban ott volt. Ennyi. Akinek van szeme, látja.

BéLóg 2018.05.25. 17:55:44

@erol: Én meg négyzet nélkül nem.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.05.25. 18:46:48

@thbt8w: megnyugtatlak, amikor a kommentet írtam, akkor NEM volt ott.

dr. mesterséges színezék 2018.05.25. 22:57:08

@maxval balcán bircaman: "Nem voltos döntés: kötelező volt a manyup"

Óvatosabban hazudjál!

ember100 2018.05.26. 08:47:05

@maxval balcán bircaman:
Helló !

Na látod itt bukik az egész !
Régebben a TB járulék volt amivel tételesen el kellett számolni az államnak.
Most ADÓ amivel azt csinál amit akar !
NA EZ A LOPÁS !

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.26. 08:53:31

@ember100:

A járulék adó, ne játssz a szavakkal. A járulék esetében is csak absztrakt a jog, nem konkrét. Ugyanaz tehát.

Komolyan elhiszed, hogy az állam azt fogja mondani, nem lesz ezentúl nyugdíj?

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2018.05.26. 09:26:10

Érdekes lista, kösz az olvasmányt.

midnightcoder2 2018.05.26. 09:42:16

@Aston Kanál: A TB befizetéseidből ami addig 100%-ban a felosztó-kirovóba ment, 8% át lett irányítva a manyup-ba. Te azt határozhattad meg, hogy ezt a 8%-ot ki kezelje. Ettől persze az FK-ba kevesebb pénz került, amit állam bácsi a költségvetésből pótolt ki. Ami persze szintén veszteséges volt, amit hitelek felvételével pótoltunk. Aztán valaki rájött, hogy ez így nem annyira jó, onnantól kezdve a manyupoknak kötelező volt a befektetéseik egy részéből állampapírt venni. Ez az egész kis játék a végére úgy havi 22 milliárdba fájt állam bácsinak, ami még stadionban számolva is elég sok.

dr. mesterséges színezék 2018.05.26. 10:30:45

@maxval balcán bircaman: Kétlem, hogy te pályakezdő lettél volna 1997-ben - nekik volt kötelező. Ha mégis az voltál, akkor a szokásos tájékozatlanlanságoddal szórsz féligazságot; ha nem voltál az, akkor a szokásos határozottsággal hazudsz szemrebbenés nélkül. Nem hibáztatlak, hiszen beteg vagy.

Egyébként - csak azért, hogy az erre tévedő túl ifjakat ne kábíthasd - mondassék el, hogy a manyup rendszer toborzása ugyan már elkezdődött a Fidesz 1998-as kormányra kerülése előtt, de az utalások a regnálásuk ALATT kezdődtek.
Az üres kasszát nem akarták elvinni a srácok - pedig volt rá 4 évük -, de 3000M már akkora hatáskeresztmetszetű, hogy kilométerekről vonzza az enyvet és viszont.

dr. mesterséges színezék 2018.05.26. 10:40:03

@maxval balcán bircaman: "A járulék adó, ne játssz a szavakkal"

Tényleg? Akkor a fijjuk generációi játszottak a szavakkal, amikor Lendvainak felrótták, hogy a nyugdíjkasszát betolta a feneketlen zsákba, ahol semmi keresnivalója nem volt.

Brandon Frazer 2018.05.26. 11:47:02

Copy-paste cikk, a hátteret ennyire szeretitek?

Tangooo 2018.05.26. 19:48:44

@Labasmaz: Ahhoz képest, hogy a gugli-fordítóval magyarította a cikket, nem is olyan rossz :))

ember100 2018.05.26. 21:30:57

@maxval balcán bircaman:
Helló !

A szavakkal nem én játszom hanem a vezír áldassék a neve egy márvány táblán :)
Sajnos a Fényességes Úr és csapata szavazta meg hogy a nyugdíjra befizetett pénzzel nem kell elszámolniuk.
Amúgy meg már most mondogatják az öngondoskodás szükségességét mert nem lesz élhető összegű nyugdíj .

ember100 2018.05.26. 21:36:46

@midnightcoder2:
Helló !

Ez már majdnem lyó :)
Csak az a baj hogy az állam lassan idővel ki akarta vezetni a felosztó-kiróvó nyugdíjrendszert , mert ugye aki a 8 % kevesebbet fizetett az sokkal kevesebb nyugdíjat kapott volna HA kitart a dolog még vagy 10-20 évig.
Ennyike !

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.27. 07:45:34

@ember100:

1990 óta mindig több pénz megy nyugdíjra, mint amennyi a beszedett nyugdíjadó, azaz kérdésed értelmetlen.

Ha komoly elszámolás lenne, azaz csak annyi lenne költve nyugdíjra, mennyi a rá bejött adó, folyamatosan CSÖKENNE a nyyugdíj.

Öngondoskoldás lesz, ha marad a jelenlegi rendszer, mert a demográfia miatt nem lesz elég pénz nyugdíjra.