Tízes Lista

A történelem 10 legpusztítóbb járványa

2018. május 03. - Tízes Lista

maxresdefault_1.jpg

Teljesen mindegy, hogy egy kis megfázásról, hasmenésről, vagy bármi egyébről van szó, mindenki utál beteg lenni. Nem csoda, mert olyankor kicsit ki kell szakadnod a normális kerékvágásból, ágyhoz, vagy épp a slozihoz vagy kötve és csak azt várod, hogy mikor lesz már vége az egésznek.

Pláne, ha egy férfi megfázik, tudjuk, hogy az a legdurvább mind közül. Vagy mégse?

Ha inkább meghallgatnád videó formájában:

10 – Kolera

A kolera a Vibrio cholerae baktérium által okozott betegség a vékonybélben. Elsősorban széklettel, hányadékkal és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerek útján terjed. Kiindulópontjai általában a meleg tengerparti folyótorkolatok, innen terjed szét a betegség, így főként a fejlődő országok nyomortelepeit érinti, ahol nem épp a legjobbak a táplálkozási és tisztálkodási körülmények.

Két fajtát különböztetünk meg: az európai kolerát és az ázsiait. Az európai kolera az ázsiaival ellentétben nem egész évben, csak a nyár második felében észlelhető.

Tünetei a súlyos hasmenés és hányás így rendkívül gyorsan kiszáradhat az ember és éppen ezért rengeteg más trópusi betegséggel könnyen összetéveszthető. A kiszáradás veszélye csökkenthető különböző szőlőcukrokat, sókat tartalmazó oldat itatásával. A betegség gyorsan legyengíti az embereket, de megfelelő táplálkozással megelőzhető.

Világszerte mintegy 5 millió embert érint, és évente több mint 100.000 - en halnak meg Kolerában.

 

9 – Influenza

Egy kis influenza, hát mi az nekünk? Pár napot fekszünk otthon és mindenféle különösebb kezelés nélkül máris jobban vagyunk. Azt azonban biztos nem gondoltátok volna, hogy sok esetben halálos is lehet ez az ártalmatlannak tűnő betegség.

Az influenza egy vírus által okozott fertőző betegség, a kórokozók emlősöket és madarakat képesek megfertőzni. A betegség az emberek között cseppfertőzéssel vagy közvetlen érintkezés útján terjed, fő tünetei a hirtelen kezdődő láz, izomfájdalom, gyengeség, később pedig száraz köhögés.

Különösen csecsemőknél és időseknél súlyos szövődmények léphetnek fel, de a betegek leggyakrabban maguktól meggyógyulnak; javasolt az ágyban pihenés, na meg fontos a megfelelő folyadékpótlás. Lázcsillapítás csak akkor javasolt, ha a betegség rendkívüli szenvedést okoz. Viszont a jó hír, hogy védőoltással simán megelőzhető az egész.

Évente mégis 36.000 áldozatot követel.

8 – Ebola

Az Ebola egy súlyos, magas halálozással járó fertőző betegség, amit az Ebola-vírusok okoznak. A vírust a Kongói Demokratikus Köztársaság területén található Ebola folyó völgye után nevezték el. A betegség eleinte klasszikus vírusfertőzés tüneteivel jelentkezik pl. láz, izomfájdalmak, majd kialakulnak a vérzéses lázra jellemző tünetek, mint a hasmenés, hányás, fokozott vérzékenység, végül szervi elégtelenség és keringési sokk alakul ki.

Még nem igazán tudják kezelni a betegséget, de a 2014-es nyugat-afrikai Ebola-járványt követően sikeresen teszteltek Ebola-ellenes védőoltásokat. A beteg elkülönítése mellett támogató kezeléseket pl. folyadékpótlást alkalmaznak.

A betegség halálozása 50-90 százalék körüli. Potenciális biológiai fegyvernek tartják, mivel az egyik legvirulensebb emberi kórokozó. Az eddigi legnagyobb Ebola járvány jelenleg is tart Guineában, és átterjedt a szomszédos államokra is, amely eddig több mint 10.000 ember életébe került, 2000 óta pedig 160.000 emberáldozatot szedett.

 

7 – Madárinfluenza

Bár az influenzáról általánosságban már beszéltünk, bizonyos törzsek alkalmazkodtak egy adott gazdatesthez, esetünkben a madarakhoz. A madárinfluenzát először Olaszországban azonosították be a 20. század elején, mára sajnos a világ minden részén megtalálták már.

A madárinfluenza vírusos megbetegedés, amelyet egy, a madarak szervezetéhez alkalmazkodott influenzavírus okoz. A gond viszont az, hogy nem kizárólag madarakat betegíthet meg.

Az emberre legveszélyesebb változatának a H5N1 törzseket tartják. Az 1997-ben azonosított H5N1 típust a WHO egy lehetséges világjárvány forrásának nevezte. A H5N1 a vadon élő madárfajokat és a házi baromfi fajokat egyaránt képes megbetegíteni.

Csak néhány eset ismert, amikor emberről emberre terjedt, az influenzavírusok azonban változékonyak, így fennáll a lehetősége, hogy kialakul egy emberről emberre terjedő változat, amely képes lehet egy óriási járvány kirobbantására.

Éppen ezért dollármilliókat költenek védőoltások fejlesztésére, de mivel a vírus folyamatosan mutálódik, ez nagy kihívást jelent. Az emberek estében a halálozás 32%-os, míg madaraknál ez csaknem 100%.

 

6 - Fekete Pestis

A Fekete Halál vagy Fekete Pestis az emberi történelem egyik legpusztítóbb pestisjárványa volt. Valószínűleg Közép-Ázsiában kezdődött és az 1340-es évek végére terjedt át Európába.

A 19. századi vizsgálatok azonosították a ragály kórokozóját, amely a Közép-Ázsiában honos rágcsálók bolhájában tenyészik. A baktérium elváltozást idéz elő a bolha beleiben, aminek következtében a rovar a kórokozóval együtt visszaöklendezi a kiszívott vért a sebbe, és így megfertőzi a gazdaállatot. Mondhatom gusztusos.

Miután a rágcsáló elpusztul, a rovar új gazdatestet keres, így kerül át az emberre. A bolhák a Selyemúton, a kereskedők ruházatában és árujukban jutottak el nyugatra 1347-ben. Európa városai kiváló terepei voltak a járványnak: zsúfoltak és mocskosok voltak, az utcákon állati és emberi ürülék bűzlött.

A városok pestisdoktorokat alkalmaztak, akik kezdetleges és általában haszontalan gyógymódokkal próbálták kezelni a betegeket, valamint feljegyezték a döghalál áldozatainak számát.

Világszerte nagyjából 75 millió ember halt meg fekete pestisben, Európában becslések szerint 20-30 millió haláleset történt, ami az akkori Európai lakosság egy- és két harmada közé tehető.

 

5 – Spanyolnátha

Az influenza régóta ismert és időnként visszatérő járványokat okoz, mint például az 1918-as "spanyolnátha", amely a föld lakosságának kb 4% át fertőzte meg és több millió áldozatot szedett. Már megjelenésének első évében több áldozatot követelt, mint az egész első világháború.

A világ számos országában megjelenő betegség gyorsan terjedt az I. világháborúban harcoló csapatok szoros lakóhelye miatt. Annak ellenére hívták az influenzának ezt a törzsét Spanyolnáthának, hogy nem is Spanyolországból indult ki. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is, 1919-re, amire máig nincsen magyarázat. Azonban rendesen leredukálta a világ népességét: a halálozási arány 1 az 5 -höz volt, ami a fertőzöttek számát figyelembe véve 50-100 millió áldozatot jelentett.

4 - HIV / AIDS

A HIV egy embert fertőző vírus, az AIDS nevű betegség kórokozója. A retrovírusok közé tartozik és az immunrendszert támadja meg, amit az évek alatt szépen el is pusztít, így védtelenné téve a szervezetet más betegségekkel szemben. Kamerunból származik és először 1981-ben ismerték fel betegségként.

Terjedése történhet: védekezés nélküli szexuális úton, fertőzött vérrel vagy vérkészítménnyel, méhen belüli fertőzéssel vagy akár injekciós, intravénás kábítószer által. Ez egy olyan járvány, amellyel még mindig küzdünk. Miközben az orvostudomány rohamosan fejlődik, a HIV még mindig sok szempontból krónikus állapotot jelent, amely rengeteg országban kezelhető, de a végső leküzdése még mindig csak távoli cél. 1981-től kezdve legalább 60 millió embert fertőzött meg az AIDS és 25 millióan haltak meg. Napjaink hatása nagymértékben változó a világon - míg 2008-ban becslések szerint 1,2 millió amerikai volt HIV fertőződött, addig csak Afrikában 22,9 millió eset volt.

3 – Fekete himlő

A fekete himlő rendkívül veszélyes emberi fertőző betegség, amelyet az emberiség egyik legpusztítóbb ragályos kórokozója okoz. Számos más fajtája is ismert, mint például a bárányhimlő vagy rózsahimlő.

A fertőzöttek körében rendszerint magas volt a halálozási arány, ami akár 40% is lehetett és a túlélők sem úszták meg épp bőrrel. Jellegzetes bőrhegek alakultak ki rajtuk vagy épp a szaruhártya fekélyek miatt meg is vakulhattak. Körülbelül 11 millió amerikai őslakost irtott ki és a 18. századi Európában 60 millió embert ölt meg.

A fertőzöttek 30% -a, beleértve az 5 év alatti gyermekek 80% -át meghalt a betegségben, és a túlélők egyharmada megvakult, de ennek ellenére a mai napig a himlő az egyetlen emberi fertőző betegség, amelyet teljesen felszámoltak a természetből, mivel a betegség védőoltással megelőzhető.

 

2 - Malária

A malária az Anopheles szúnyog nőstényei által terjesztett kórokozók által kiváltott betegség. A világon népbetegségnek számít, főleg trópusi vidékeken fordul elő. A betegséget négy különböző parazita egysejtű okozhatja. Régen úgy gondolták, hogy a mocsarak káros kigőzölgése volt a betegség oka.

Évente kb. 515 millió ember fertőződik meg ebben a betegségben és ezek közül olyan 1-3 millió meg is hal, amely nagy része 5 év alatti kisgyermek.

Maláriás területen fellépő láz esetén azonnali orvosi vizsgálatra van szükség.

1 – Sárgaláz

A sárgaláz a szúnyogok által terjesztett fertőző vírusbetegség, mely emésztőrendszeri vérzést és sárgasághoz vezető májgyulladást okoz. Két fajtáját különböztetjük meg: az egyik a Dzsungel-sárgaláz, ami a trópusi esőerdőkben élő majmok között elterjedt betegség, amelyet a szúnyogok visznek át az emberre. A másik pedig a Városi sárgaláz, ahol a sűrűn lakott településeken a fertőzést egy másik szúnyogfaj terjeszti emberről emberre.

A betegség gyakran tünetmentes vagy enyhe lefolyású. Ritka a súlyos forma, de a halálozási aránya magas. A lappangási idő 3-6 napot tesz ki, aminek elteltével láz, fejfájás, hasi fájdalom és véres hányás jelentkezik. Ez után átmeneti javulás következik be, amelyet sokkos állapot és test szerte jelentkező vérzések követnek, majd kialakul a vese- és májelégtelenség, ami halált okoz. A májelégtelenség sárgasággal is párosul innen a betegség neve.

Európában utoljára 541-549 között volt sárgaláz járvány, ami annak köszönhető, hogy az orvostudománynak sikerült kifejlesztenie a védőoltást, amely élő, legyengített vírusokat tartalmaz, és a beadástól számított 10 nap múlva aktivizálja az immunrendszert.

Eléggé hatékony, és legalább 10 évre megvéd a bajtól. Napjainkban azonban a trópusi és szubtrópusi területeken szed még évente több ezer áldozatot a betegség, elsősorban Afrika középső részén és Dél-Amerika északi országaiban.

A bejegyzés trackback címe:

https://tizeslista.blog.hu/api/trackback/id/tr9013886098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása